Széchenyi

Az Ős-Dráva nemzeti program

1321/2016. (VII.1.) Korm. határozat

Kezdete: 2016. július 1. a Kormányhatározat megjelenésének napja
Befejezése: 2018. december 31.
Érintett települések száma: 43

Magyarország Kormánya 2012. július 17-én határozott az Ős-Dráva Nemzeti Program létrehozásáról. A kormányzat szándéka szerint a Program tervezési területén (ami az Ormánság legnagyobb részét magában foglalja) meg kell teremteni a felszíni vízrendszerre alapozott komplex, a természeti, társadalmi és gazdasági szférát egyaránt érintő, hosszú távon is fenntartható fejlődés feltételeit.

2016. július 1-én megjelent az Ős-Dráva nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról szóló, 1321/2016. (VII.1.) Korm. határozat mely többek között meghatározza a program célterületét, komplex társadalmi, gazdasági és természeti szférát egyaránt érintő hosszú távú fejlődési feltételeit és e program keretében rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat és azok ütemezését a GINOP, EFOP, KEHOP, MAHOP, VP egyes kiírásainak illetve hazai támogatások segítségével 2016-2020 között a Programterület 43 településére vonatkozóan.