Széchenyi

Mura nemzeti program

1362/2016. (VII.13.) Kormány határozat

Kezdete: 2016. július 13. a Kormányhatározat megjelenésének napja
Befejezése: 2018. december 31.
Érintett települések száma: 80

A Mura Nemzeti Program – melyet a 1362/2016. (VII.13.) Kormány határozatban hozott létre – a határozatban nevesített 80 Zala megyei település természeti, társadalmi és gazdasági szféráját egyaránt érintő komplex fejlesztéseinek elősegítése a KEHOP, VP, TOP, GINOP, EFOP és MAHOP egyes pályázati kiírásai, illetve hazai forrás bevonása által. 

A Mura program keretében 2016-2020 között közel 9 milliárd forintnyi indikatív forrás keret került meghatározásra. A fejlesztések egy részét uniós társfinanszírozású programok fedezik, így például a Mura-mente komplex élőhely-fejlesztést, benne tanösvényekkel és a területkezelési centrum kialakítását, illetve társadalmi vállalkozások képzését és mentorálasát. Ezek közül is előnyben részesülnek a helyi gazdaság fejlesztésére irányuló - kertészeti, agrár-innovációs, halgazdálkodási, agrárgazdasági - projektek, valamint a településfejlesztést szolgáló kezdeményezések. A Mura programban hazai forrásból finanszírozható például a Zalaerdő Erdészet Zrt. által irányított erdei kisvasút-korszerűsítése és továbbfejlesztése.